Blog

Március 31-el lejárnak az őszi féléves matricák!

euDIÁKOK 3 perc

Itt az idő, hogy átvedd az új matricádat és feltöltsd a webfiókodba március 31-ig!

Cikkünkből megtudhatod, hogy miért fontos az érvényes matricával ellátott diákigazolvány és hogyan tudod feltölteni azt könnyedén euDiákok fiókodba.

Fontos tudni, hogy egyetemi diákként minden félévben újra kell érvényesítened a diákigazolványodat. Első éves hallgatóként október végéig még elfogadott a középiskolában kapott matrica, utána azonban az egyetemen keresztül minden félévben új matricát kell kérnie a hallgatóknak.

A tavaszi féléves matrica minden évben október 31-ig, az ősszel kapott diákmatrica pedig március 31-ig érvényes. Érdemes minél hamarabb lecserélni a régi matricát, hiszen ennek hiányában nem tudod igazolni a jogviszonyodat és a különböző diákkedvezményekre sem leszel jogosult. A diákigazolványod érvényességéhez szükséges matricát az egyetemed tanulmányi osztályán tudod kérni március 31-ig. Egyes egyetemeken postai úton is lehetséges az érvényesítés, erről érdemes az adott intézménynél tájékozódni.

Miért fontos az érvényes matrica?

Érvényes nappali, aktív vagy passzív (25 éves korig) diákigazolvánnyal tudsz csak diákmunkát vállalni. Ahhoz, hogy meg tudd hosszabbítani nálunk a szövetkezeti tagságodat, fel kell töltened a webfiókodba az érvényes diákigazolványodat, amihez a lenti videó a segítségedre lesz:

Amire mindenképp figyelj:

  • ha már rendelkezel euDiákok webfiókkal: vedd át a tavaszi félévre szóló érvényes matricát, jelentkezz be euDiákok webfiókodba és töltsd fel a dokumentumok fülnél a diákigazolványod elő- és hátlapjának másolatát.
  • új regisztráló vagy és már a tavaszi féléves matricával ellátott diákigazolványoddal regisztrálsz: a regisztráció során add meg a diákigazolvány számodat, melyet a diákod jobb felső sarkában találsz. Ha ez megvan, akkor töltsd fel az igazolványod mindkét oldalának fényképes másolatát, utolsó lépésként pedig írd át a diákigazolvány matrica érvényességének dátumát a személyes adatok fül alatt.
  • új regisztráló vagy, de még az őszi féléves matricával ellátott diákoddal regisztráltál: amint átvetted a tavaszi félévre szóló matricádat, újra fel kell töltened az új matricával ellátott diákigazolványod másolatát a webfiókodba.
euDIÁKOK
Az euDIÁKOK Iskolaszövetkezet a legjobb diákmunkákat kínálja Neked, amiből kedvedre válogathatsz! Jelentkezz már akár 15 éves kortól. Nem gond, ha nem a fővárosban laksz, országszerte lehetőséget biztosítunk Neked a munkára.