euDIÁKOK Diákmunka     1137 Budapest, Katona József utca 15. Adatkezelési szabályzat
Diákmunka facebook Diákmunka g+ Diákmunka in Diákmunka rss

Hírek

"Felemelő érzés azt látni, hogy van remény, és vannak értelmes, gondolkozni akaró fiatalok ebben az országban." - interjú Benkó Bencével

Benkó Bence a k2 Színház egyik alapítója. Fábián Péterrel együtt ír, rendez, és a független színházi szféra egyik elismert tagja.

Honnan jött neked a színészet?

Sokáig nem tudtam, hogy milyen pályát is kellene választanom. Kéttannyelvű gimnáziumba jártam, olasz szakra. Alapvetően izgalmas volt, mert nyelveket akartam tanulni, de nagyon hamar kiderült, hogy nem érdekel annyira az olasz, hogy ezzel foglalkozzak hosszú távon. Soha nem mentem diákcsere programra, rettegtem ezektől. Ezért valamelyest eltávolodtunk egymástól az osztálytársaimmal – tisztelet a kivételnek –, ebből adódóan szenvedés volt számomra a gimnázium nagy része. Aztán barátokkal elkezdtünk színházzal foglalkozni a szabadidőnkben. Sokat gondolkodtam, hogy merre induljak tovább, jelentkezzek-e szabadbölcsésznek, vagy felvételizzek a Színház- és Filmművészetire Budapestre és Kaposvárra. Utóbbi sikerült is. Elsőre nagyon megijedtem, hogy elkerülök vidékre, nem voltam biztos abban, hogy színész akarok lenni. Az első évem ráment arra, hogy magamat kerestem.

Hogyan sikerült végül feldolgozni, hogy vidékre kerülsz?

Először rettenet volt! De leginkább párkapcsolati oka volt, az akkori barátnőmmel aggódtunk a távkapcsolat miatt. Nehéz volt már akkor is Kaposváron, nem egy olyan város, ahol pezseg az élet. A szabadidődben nem igazán tudsz mit csinálni. Végül is ezért jött létre a színházunk. El akartuk foglalni magunkat, így megalapítottunk a k2 Színházat. Szóval akár hálás is lehetek a sorsnak, hogy félig szarul alakult az élet.

Hogyan lettél végül mégis rendező?

Az egyetemen kezdett el foglalkoztatni. Az első évünk végén csináltunk egy darabot, amit már Fábián Péterrel írtunk ketten. Azért azt nem mondanám, hogy rendeztük, inkább csak felügyeltük. Aztán elkezdett minket érdekelni egy darab létrehozása, a rendezés, az írás. Igazából csak kialakultak a dolgok. Meg kellett hoznunk egy komoly döntést, rájöttünk mindketten, hogy a színészet nem érdekel minket eléggé, de tudtuk, hogy egy társulattal szívesen dolgoznánk együtt, keresgélnénk a saját hangunkat. Amikor végeztünk az egyetemen, nem írtam színházaknak, hogy mennék hozzájuk dolgozni, nem is törtem össze lelkileg, hogy nem hívtak. A k2 kötötte le a figyelmem, és eltávolodtam a színészléttől. Ebből voltak konfliktusaim is az egyetemen.

Milyen konfliktusok?

Például, amikor az államvizsgánkat Novák Eszter rendezte, akkor már tudtam, hogy nem ez lesz az én utam. Nem volt szép tőlem, de nem tettem bele annyi energiát, a partneremmel nem próbáltam eleget. Az Eszterrel pedig volt egy szakmainak mondható vitám is, amikor elmondtam neki, hogy igazából már nem szeretnék színész lenni, ezért hidegen hagy, hogy most eljön egy bizottság, megnéznek, és véleményt alkotnak a színészetemről. Ő pedig jogosan azt mondta, hogy el kell végeznem, a többieket nem hagyhatom cserben. De nem voltak ezek vérre menő viták, az osztálytársaimmal pedig nem is volt szerintem feszültség köztünk.


Benkó Bence és Fábián Péter

A k2-vel vannak tantermi előadásaitok, amivel iskolákba látogattok el, hogy előadjátok a diákoknak. Honnan jött nektek ez az ötlet?

Régóta foglalkoztatott minket ez a gondolat, szeretünk új dolgokat kipróbálni. Három éve csináltuk először, és igazából úgy vágtunk bele, hogy fogalmunk sem volt róla, hogy mit csinálunk, mert korábban nem foglalkoztunk kifejezetten ifjúsági színházzal, vagy tantermi előadásokkal. Volt mondanivalónk a fiataloknak, és kíváncsiak voltunk, hogy ők hogyan reagálnak ránk és gondolataikra. Az első két darabot – mert egyet rendezett Petya és egyet én – jól fogadták, ezért folytattuk. Persze, van ennek praktikus oka is, ezeket az előadásokat sokat lehet játszani, ami a független színházi szférában néha nem egyszerű, ha a „sima” előadásokat nézzük. Ugyanis nincs állandó játszóhelyünk, jó, ha havi egyszer összejön egy előadás. Így viszont nem probléma, hogy Az apostol például csak egyszer van a MU Színházban, mert tudom, hogy a többiek akár havi nyolcszor is játsszák iskolákban. Nagyon sok fiatalhoz eljutunk, lényeges témákról tudunk velük beszélni így az előadásokon keresztül, és utánuk. Ezt rettentő fontos számunkra, különösen manapság.

Hogyan fogadnak titeket a diákok?

Iskolája válogatja. Vannak tényezők, amik meghatározzák, például, hogy éppen mikor játszod azt az előadást. Az utolsó órában már mindenki menne haza, így akkor már érezhetően nehezebb lekötni a figyelmüket. A fiatalok ki vannak mozdítva a hétköznapokból, ugyanis amikor látnak egy színházi előadást, és jó esetben tetszik nekik, elkezdenek pörögni egy-egy felvetésen. A legizgalmasabb része mindig az, amikor utána beszélgetünk velük, és foglalkozásokat tartunk. Mert előfordul, hogy egy osztályról úgy tűnik, hogy mindjárt elalszik a padban, miközben játsszátok az előadást, aztán másfél órán keresztül mégis úgy elbeszélgetnek veled, hogy pontosan leelemzik az egész darabot, vagyis biztosan figyeltek. Elgondolkodtatja őket, ami számunkra nagyon jó élmény. Egyébként nem akarjuk azt, hogy a mi véleményünket fogadják el. A lényeg, hogy fontos, akár provokatívabb gondolatokat vessünk fel, ami mentén beszélgethetünk. Felemelő érzés azt látni, hogy van remény, és vannak értelmes, gondolkozni akaró fiatalok ebben az országban. Ők még nincsenek beszennyezve mindenféle ideológiákkal, társadalmi és politikai előítéletekkel. Jó látni, hogy a gimnazisták mennyire nyitottak, mennyire foglalkoztatja őket egy csomó társadalmi probléma. Egyre többször hívnak minket vidékre is, ott még kevésbé találkoznak a fiatalok ilyenfajta előadásokkal. Jártunk olyan iskolában az Antigonéval, ahol nem voltak a legjobbak a körülmények, és felemelő érzés volt látni, ahogy csillog a szemük, mert érdekli őket – már csak az is, hogy egy színházi előadás eljut hozzájuk. Teljesen más, mint Budapesten, ahol olyan diákok tanulnak, akik amúgy is eljárnak színházba. Előfordulhat, hogy bizonyos iskolák meg sem engedhetik maguknak, hogy elhívjanak egy ilyen előadást. Amikor megengedhetjük magunknak anyagilag, elmegyünk ezekre a helyekre anélkül, hogy tiszteletdíjat kérnénk. Egy tantermi színházi szemlét például már megnyert az Antigoné, így kaptunk pénzt arra, hogy olyan iskolákban is előadjuk, ahová egyébként nem tudtunk volna eljutni. Ilyenkor jobban érezzük a társadalmi jelentőségét az előadásainknak.

Ennyi tapasztalattal, hogyan érdemes szerinted a fiatalokhoz szólni?

A mai világban, amikor a nagy, színházi emberek mindenféle ideológiák mentén fogalmaznak – újfent tisztelet a kivételnek –, valahogy nem kerül szóba az a nézőpont, hogy ne akarjunk ráerőltetni állításokat senkire, hanem próbáljunk meg a lehetőségekhez képest, minél objektívabban körüljárni egy problematikát. Ez a nézőpont nagyon sokszor hiányzik, nemcsak a szakmán belül, hanem a közbeszédben is. Nekünk az a célunk, hogy olyan témákon gondolkoztassuk el őket, amikkel nem feltétlen foglalkoznak nap mint nap. Hogy hogyan döntsenek, azt nem akarjuk megmondani. Szóval az a lényeg, hogy ne akarjuk megmondani nekik, miként gondolkodjanak, hanem inspiráljuk őket a gondolkodásra.
Dolgoztál egyébként mást a színházi munkákon túl?

Nálam ez kifújt abban, hogy anyukámtól kértem kölcsön. Inkább az a helyzet, hogy túlvállaljuk magunkat. Tavaly tíz munkánk volt, ami kilenc hónapra leosztva rengeteg, ebből nyolc rendezés volt, kettő írás. De éreztük is, hogy a minőség rovására megy, mert nincs elég időnk és energiánk, úgyhogy próbálunk kicsit visszavenni.

Mit vettél az első fizetésedből?

A laptopomat, 2014-ben, abban íródnak a darabjaink. Pont most januárban akarok venni egy újat.

Mit gondolsz arról, ha valaki diákként dolgozik?

Szerintem király, ha valaki úgy érzi, hogy van rá energiája az egyetem mellett. Jó arra is, hogy kicsit körbenézzen, és kitalálja, hogy mivel is szeretne foglalkozni, hiszen egyszer csak véget ér az egyetem, akkor hirtelen ott állhat tanácstalanul, hogy most mit csináljon. Lehet, hogy egy kicsit el is késik akkor már az ember. Tapasztalatot is szerez a munka világáról, aminek biztosan hasznát veszi. Ne hagyják magukat kizsákmányolni, erre figyeljenek oda. Fontos, hogy a főnök tisztelje a dolgozóit. Akkor is, ha ő a főnök, azért kollégák vagyunk. Ne hagyják magukat kihasználni, nem kell félni a továbblépéstől.

Nálatok jól működik ez a k2-ben?

Van egy szabályunk, hogy nagyjából mindenki ugyanannyit keres. Ha kőszínházban rendezünk, hosszú távon akkor is kiegyenlítődik, mi ugyanis rendezőként többet keresünk a Petyával, a színészek pedig kevesebb próbapénzt kapnak, de ők játsszák folyamatosan az előadást. Előfordult olyan is, hogy a Petyával a kőszínházi fizetésünkből tettünk félre, hogy a többieknek legyen a kifizetésnél. Mégis a csapat az első. Nálunk a k2-ben, ha nem kőszínházban dolgozunk, egy darabnál mindenki ugyanannyit visz haza, akár látványtervező, színész, rendező vagy író. Szerintünk így korrekt.

De nálunk ez elég családias, hogy úgy mondjam. Senki sincs szerződtetve, így mindenkit az adott szava tart a csapatban. Nálunk ez az alapja mindennek, mindenki beleszólhat mindenbe. Persze Petyával van vétójogunk, mert azért kell néha, de ritkán használjunk, inkább megbeszéljük a dolgokat, az évadterveket, vendégrendezőket. Próbálunk tekintettel lenni a többiekre, hogy érezzék, valóban fontos az, hogy itt vannak és pont ők vannak itt.

Milyen terveitek vannak a jövőben?

Az utóbbi egy-két évben átalakult a csapat, voltak távozó színészek, ami egy ilyen kis közösségnél azért eléggé fájó, de ez hozzá segített ahhoz, hogy felnőjünk. Az első ember távozását még tragikusan éltük meg, de azóta megértettük, hogy ez természetes. Az eredeti csapatból mostanra ketten maradtak a színészekből, de ebben az évadban is jött hozzánk két új ember, a következő évadra is elhívtunk még kettőt. Másrészről pedig lehet, hogy lesz egy saját játszóhelyünk, akkor az összes előadásunkat bevesszük oda, így annyit tudunk játszani, amennyit akarunk. Ez egy új korszak lenne nekünk, egy fix helyen leszünk, csak ott láthat majd minket a közönségünk. Legalábbis reméljük.

Cégcsoportunk tagjai

Bemutatkozik az euCSOPORT Munkaerő-kölcsönzés, munkaerő-közvetítés Weboldalkészítés, SEO Európai Uniós Foglalkoztatást Elősegítő Közhasznú Alapítvány Call-center Nyugdíjas Szövetkezet
SOS Gyermekfalvak pártfogó 2018

Közösség

Kapcsolat

H-1137 Budapest, Katona József u. 15.

06 1 225 1533

ugyfelszolgalat@eucsoport.hu

Nyitva tartás

Személyesen Telefonon
H 10:00 - 17:00 10:00 - 17:00
K - P 09:00 - 17:00 09:00 - 17:00
Szo - Vas - - - - Zárva - - - -